Magam is nyelvtanár vagyok, s mikor oktattam, mindig azt hangsúlyoztam a tanítványaimnak, hogy csak beszélni, beszélni, beszélni,.... mindent meg kell próbálni körülírni és kifejezni a már megtanult szókészlettel. Ez annyira érthetőnek és könnyen követhetőnek tűnt számomra, hiszen én is így gyakorlom az általam beszélt idegen nyelveket. Még egyetemen tanultam, hogy saját anyanyelvünket is így tanuljuk, amire nem emlékezhetünk.
Ezerszer hallottam és tanultam a beszédünk fejlődéséről, mégis egészen elementáris erővel hatott rám a minap a felismerés, hogy milyen óriási kreativitás és logika szükséges ahhoz, hogy egy két éves kisgyermek megértesse magát a környezetével.
Anyukaként mindannyian tanítottunk mondókákat és verseket a gyerekeinknek, amit legtöbbször kis papagájként, a szöveg ritmusa és dallama alapján tanul meg a gyerek, sokszor nem is értve a szöveg tartalmát. Igaz a "csipp-csipp csóka"-ban és az "ingyom-bingyom"-ban még mi felnőtt fejjel se keressünk sok értelmet!
Utána a pici megpróbálja ösztönösen keresni a szabályosságot a bonyolult nyelvtani rendszerünkben, így fordul elő, hogy a
- Tiéd ez az alma? kérdésre legtöbbször az a válasz, hogy - igen, tiem. Vagy ahogyan a hasonulás szabályait még nem ismerve, de a -val,-vel ragokat már hallva "anyukámval", és nem anyukámmal megyünk a játszótérre.
Mi van azonban akkor, ha a kis emberke a saját kis gondolatait szeretné kifejezni, vagy meg szeretne nevezni olyan dolgot, amihez hasonlót még nem látott és nem is hallott az anyukájától. Ilyenkor csattognak a kis agyacskában a fogaskerekek, indul a képzeletbeli kis diavetítő, és a már ismert szavakat a tárgyakhoz, vagy ahhoz nagyon hasonlóhoz társít, és megszületik egy mondat:
"Anyucica! Kilincses gumicuculkát kélek".
Először megdöbbentem, majd elmosolyodtam, s mint ahogy Andriskától hihetetlen agymunka volt a feladvány megszerkesztése, most hasonló fejtörést jelentett számomra a megfejtés.
Andriskám úgy járt, mint az egyszeri kínai importőr, aki a gemkapcsok forgalmazását fél éve itt élő unokatestvérére bízta. Így fordulhatott elő, hogy a gemkapocs dobozán az szerepelt: "Tartalma kb. 150-160 db mini harsona".
Visszatérve esetünkre, persze a könnyebb végéről próbálkoztam, hátha körül tudja írni Andriskám a cukorkát, de nem, az maradt kilincses cuculka. Kinyitottam az édességeket rejtő fiókot is, hátha megakad a szeme a kért gumicukron, de ott nem látta vágyai tárgyát.
Két napig törtem a fejem eredménytelenül, Andriska legnagyobb szomorúságára. A megfejtésben a férjem volt a segítségemre, de csak azért, mert ő a "kilincses gumicuculka probléma" okozója.
Ők ugyanis kettesben, mikor elsétáltak a boltba, vettek Andriskának egy zacskó cukorkát, amiben száruknál összekapaszkodó meggyszemek voltak. Andris a kis kapaszkodóknál fogta meg az édességet, és úgy hurcolászta hazáig a zsákmányát. Tehát, mikor ilyen gyümölcsöt láthatott, még nem tudott beszélni. A kilincs szót viszont már ismerte, amibe ugyanúgy bele lehet kapaszkodni.
Számomra az eset két tanulsággal szolgál:
Nyelvtanulók: ha körülírtok valamit külföldön, és a beszélgetőpartner elmosolyodik, ne bántódjatok meg! Inkább sajnáljátok, amiért komplikált agymunka előtt áll, ha ki akarja találni mit akartok mondani.
Gyakorló anyukák: őrizzétek meg a szellemi frissességeteket és legyetek bátran kreatívak és leleményesek, vagy soha ne engedjétek a gyereket, hogy az apukájával menjen el vásárolni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése