Az évszakok színei - Nyár

Az öt érzékszervünk segítségével érzékeljük a külvilágot, felfogjuk a hozzánk eljutó ingereket. Szerintem az érzékelésben mégis a hatodik érzékszervünknek van a legfontosabb szerepe. Elképzelésem szerint ez a speciális radarunk, amivel kiválasztjuk, hogy a környezetünkből mik azok a képek, hangok, jelenségek, amik hatnak ránk, aminek segítségével az élmények leképeződnek és rögzülnek az agyunkban, mint egy szép fotó vagy képeslap. Úgy veszem észre, hogy ahogyan idősebbek, és ha nem is bölcsebbek, de tapasztaltabbak leszünk, ez a radar egyre érzékenyebb. Gyerekként fütyülünk a szép naplemente látványára, mert a játéktól nincs időnk figyelni rá. Kamaszként egy jó buli sokkal lényegesebb, mint megállni egy pillanatra és a kezünkbe venni egy lehullott sárga, vagy vörös falevelet. Meg kell élnünk bizonyos dolgokat ahhoz, hogy csak úgy át tudjuk adni magunkat egy képnek, egy hangulatnak, hogy engedni tudjuk, hogy a radarunk rögzítse a pillanatot. 

Legkedvesebb évszakom egész gyermekkorom óta mindig a nyár volt. A nyár jelenti a felhőtlen szabadságot. Ízei, színei, illatai felkorbácsolják az érzékeinket. Valahogyan boldogabbnak, könnyedebbnek, szabadabbnak érezzük magunkat.

A tenger és a tiszta égbolt kéksége, az aranyló nap, a hófehér homok, a balatoni vöröses-lilás naplemente, mind-mind a nyár színei. Ha becsukom a szemem, és felidézem a nyár pillanatait, mégis mindig egy másik szín és más kép jelenik meg az agyamban.

Június közepe és vége felé kedves barátaink mindig rendeznek egy „bulit” egy isten háta mögötti kis tanyán. Bár a hely csak 15 km-re van Szegedtől, mégis fényévekre a civilizációtól. Utazunk néhány kilométert, és a kicsi kis vályogházban, ahová érkezünk, megáll az idő. Az udvaron tyúkól, nyári konyha és az elmaradhatatlan eperfa áll. Már szinte várom, hogy a két kis öreg, akiké a tanya volt, megjelenjenek, Erzsike néni a frissen összeszedett tojásokkal a kötényében, Józsi bácsi a borpincéből, egy üveg savanyú vörösborral a kezében. Nincs térerő, nem csöngenek a mobilok. A sört és az ásványvizet a kútban hűtjük.

Mindig a szokott társaság gyűlik itt össze, az évi rendes „tanyabulin”, csupa kedves, nagyszerű ember, évtizedes barátságok. Az egész nap az önfeledt kikapcsolódásról szól, ebben az abszolút retro hangulatban.    

 A gyerekek mezítláb szaladgálnak, bújócskáznak a nagy fűben, játszanak a kismacskákkal, lesik az őzeket, fociznak, röplabdáznak. Mi felnőttek eszünk, iszunk, és rengeteget nevetünk. Persze az örök témák, a politika és a szex, no meg egymás ugratása. A kötelező érvényű íratlan szabály, hogy soha nem sértődik meg senki. Néha moralizálunk, vagy "világmegváltunk", és óriásikat beszélgetünk.

A tanyát rozsföld veszi körül. Júniusban még zöld a rozstábla, a kalász vége fehér, ezüstös, néha aranyos, ahogy ring és hajladozik a nyári fuvallatban. Olyan leírhatatlanul gyönyörű, mint amikor megborzolom a szöszke fiaim haját, vagy ahogyan egy szerelmes férfi kéz beletúr kedvese szőke hajába. A gabonatáblában pipacs és szarkaláb tarkállik mint egy-egy kis ékkő a szőkés hajfonatban.

Azután egyszer csak vége lesz a napnak, estefelé hirtelen hűvös lesz ott kint a pusztaságban, és mindenki készülődik hazafelé.

Ahogy elindulunk az autóval, én mindig szótlanul ülök, és bámulom a ringó rozstáblákat,ami fölé már foltokban leült az esti pára, fehéren, sejtelmes ködösen. Lehúzom az ablakot és beszívom az illatokat, a nyári este fűszeres illatát. Több ez annál mint szín- és illatorgia. Ez a nap számomra mindig egy ígéret, egy izgalmas várakozás kezdete, hiszen ettől a júniusi naptól fogva visszavonhatatlanul itt a nyár, a hatalmas kalandok, újabb képek és színek időszaka! Minden évben ezzel a tökéletes nappal kezdődik a nyár, és ezt a színt és illatot idézem fel a borongós őszi napokon.