Harkályok

Március vége felé végre a hőmérő higanyszála kezd felfelé kúszni, a nappalok egyre hosszabbak lesznek. Ahogyan a nagykabátból boldog megkönnyebbüléssel bújok ki, ugyanígy vetkőzöm le a téli sötétség és a hideg miatti depressziómat is.
Egyik nap reggel kicsit korábban ébredtem, és a reggeli kávém szürcsölése közben vidám kis madárcsivitelés ütötte meg a fülem. Ismeretlen madárbeszédet hallottam, nem rigót, nem cinegét, így óvatosan kikukucskáltam az ablakom. A házunk előtt áll egy kicsit már korhadozó, magas és terebélyes akác, aminek szerteágazó koronájára rálátunk a harmadik emeleti lakásunkból. Egy szép, termetes, piros kalapos, fekete és fehér tollazatú harkály kúszott fel és le a fatörzsön, csőrével gondosan kopogtatva a fát. A vizsgálódást néha abbahagyta, és hangos csipogásba kezdett. Mondandója meghallgatásra és válaszra talált, mert egy ággal feljebbről egy picit kisebb termetű harkály szólt vissza. Élvezettel néztem és hallgattam a beszélgető madarakat, nyugtázva, hogy biztosan finom falatokat, kövérre hízott kukacokat találtak a kéreg alatt. Vidáman indult a reggel, de napközben a rengeteg teendőm mellett már meg is feledkeztem a korábban történtekről.
Másnap délelőtt Andriskám a nappaliban autózott, és boldogan hívott:
– Anyucica, nézd! Kopogtatós madál! – mutatott ki kis kezecskéjével az ablakon.
Lám, megint ott munkálkodott a kisebb termetű harkály, fáradhatatlanul kopácsolva, faragva a fatörzset  ugyanazon a helyen. A kisfiammal elhatároztuk, hogy figyelni fogjuk a szárnyas kis barátaink napjait és sorsukat. Reggelente, és délután, mikor a zaj és a forgalom az utcánkban kicsit gyérebb, harkályaink fáradhatatlanul munkálkodnak. Verik a csőrükkel a fát, néha pár pillanatra megpihennek, fejecskéjüket hátra tartják, oldalra fordítják –  mivel a madarak egyszerre csak az egyik szemükkel látnak – , úgy tanulmányozzák a fát, majd kopácsolnak tovább.
A hétvégén ebben a nagyon szép, meleg, napsütéses időben sétálni indultunk a gyerekeimmel. Megálltam a fa alatt és apró kis forgácsokat találtam. Egy, két centiméteres vékony fa hasítékok, mint amilyeneket egy fafaragó mester vésője hasít ki a fatörzsből. Felnéztem, és végre megpillantottam a műalkotást. Tökéletesen szabályos kör alakú kis odú bújt meg a barnás fatörzsön, mintha valaki körzővel rajzolta volna meg. Szóval ezen dolgoznak a mi kis barátaink! A kis otthon egy pontosan megtervezett építészeti remekmű. Dél, dél-keleti tájolású, a bejárat picit lefele néz, felette a kiálló vastag faág védi az odút az esőtől és a széltől. Számomra lenyűgöző és egyben megható érzés, hogy tanúja lehetek, amint két kicsiny állat, akiket legtöbbször észre sem veszünk, létezésükről sem tudunk, ösztöneiktől vezérelve otthont teremtenek ebben a zajos világban. Csodálatra méltó ez a fáradhatatlan igyekezet, ez a kitartás és szorgalom, odaadás, amint a fiókáik számára a puszta csőrükkel fészket készítenek. Nem tudom mi lesz a sorsa a madaraimnak, de életüket nyomon fogom követni amíg csak tehetem, és ameddig ez a vén fa akkora lombkoronát nem növeszt, hogy elrejtse a kis családot.