Április 14-én a Zetna Irodalmi Folyóirat is publikálta a novellát:
Ildikó kipirult arccal állt a pódiumon. A reflektorok elvakították, az éljenző közönség keltette lármában hallani vélte gyerekei vékonyka hangját a nézőtér felől, ahogyan őt buzdítják.
Eddig könnyen vette az akadályokat, igaz szerencséje volt, mert pofonegyszerű kérdéseket kapott. Százezer forintért megválaszolta, hogy hány szeme van a tengeri fésűskagylónak. Ötszázezerért felsorolta Dosztojevszkij regényeinek a címét, természetesen oroszul, keletkezésük sorrendjében. Máris a zsebében érezhetett egymillió forintot, miután játszi könnyedséggel vezette le az ecetsav és a fenol, nátrium-hidroxid-oldatban történő reakciójának egyenletét. Sejtette, hogy amint nő a tét, egyre fogósabb kérdések következnek, így picit tétovázott, amikor kétmillió forintért arra kellett választ adnia, hogy hány térdelő alak látható Munkácsy Mihály Honfoglalás című festményén. Bosszankodott, hogy a százkilencvenkilencedik spártai hős vezetékneve néhány másodpercnyi gondolkodás után jutott csak eszébe, amikor a Thermopülai-szorost védő katonákat kellett felsorolnia, a görög ábécé szerinti rendben.
Fortuna kegyeltjeként eljutott az ötmillió forintot érő kérdésig. Furcsa módon, most nem arra gondolt, hogy mi mindenre költhetne ekkora összeget, hanem, hogy mekkora táskába fér bele ennyi pénz. A jelenlegi fizetése hét darab bankjeggyel kifejezhető, igaz a legnagyobb címletekből. Mivel Ildi mindig is jó volt matematikából, ezért gyors fejszámolást végzett, és döbbenetes felismerésként hatott rá, hogy a retiküljében elférne három és fél évnyi fizetése.
Nem kalandozhatott el a figyelme, mert a játékvezető máris felvezette a következő kérdést:
– Kedves Ildikó! Ugye tudja, hogy már csak egy hajszál választja el a főnyereménytől, nézzük hát a feladványt.
Hősnőnk, izzadt tenyerét a szoknyájába törölte. Vajon elegendő lesz-e a harminc év alatt megszerzett tudása, a négy diplomája, hiszen való igaz, milyen keveset is tud az ógermán népszokásokról és a mélytengeri algafajokról!
– Hogy hívják Zengőhegyi Elvira élettársát? – hangzott a kérdés.
Ildikó körül forgott a világ, agya fogaskerekei őrülten zakatoltak, vajon ki ez a híresség, talán kortárs magyar írónő, feltaláló, emberjogi harcos vagy hazánk jószolgálati nagykövete?
A játékmester türelmetlenül kopogott ujjbegyeivel a pulton.
– Nos, ki ne fussunk az időből! Rendben van, picit súgok. Tehát, ünnepelt celebünk, az Üvegszívek című szappanopera hősnőjének társára vagyunk kíváncsiak. Sajnos nem segíthetek többet, a producerünktől már így is ki fogok kapni – szólt a kvízmester, és jót kacagott tréfás közbeszólásán.
Ildikó elméjében ekkor fellobbant egy szikra. Emlékezett, hogy amikor karácsony előtt fodrásznál járt, és a hajszító búra alatt ülve belelapozott egy magazinba, akkor látta a dús keblű szőkeséget az álompárjával, a népszerű rocksztárral. Azután, húsvétkor, a legközelebbi frufruvágás alkalmával már arról értesült a szépségszalonban, hogy Elvira kisasszony, miután kiheverte a zenésszel történt szakítását, máris élete párjára lelt egy híres divattervező személyében, akivel már az álomesküvőjüket tervezik.
Hogy hívják a divatkreátort… ekkor megszólalt a könyörtelen berregés, ami Ildikó számára a játék végét jelentette.
A közönség egy emberként hördült fel, a műsorvezető tehetetlenül széttárta karjait.
– Ejnye-ejnye, Ildikó! Pedig megírta a sajtó, hetek óta erről szólnak a bulvárhírek. Jose Garcia del Ambra színész, a helyes válasz. Mint tudjuk, júniustól már együtt is forgatják a szerelmesek az új sikergyanús sorozatot Mexikóban. Sajnálom, de azért örülök, hogy velünk játszott!
Ildikó üres zsebbel, reszkető térdekkel, és szégyentől égő arccal indult a helyére. Fohászkodott, hogy nyíljon meg a föld alatta, vagy legalább legyen áramkimaradás, adásszünet, vagy bármi… de csak egy hölgy szólalt meg a második sorból:
– Csak azt tudnám, miért jelentkezik műveltségi vetélkedőre az, aki még ennyit sem tud!
