A buli

Lili pillái meg-megrebbennek, ólomsúlyú szemhéjai nem engedelmeskednek, csak pillanatokra tudja nyitva tartani a szemét. Monoton búgást, motorhangot hall, csak ebből gondolja, hogy autóban ül. A kanyarokban feje tehetetlenül csapódik az ülésen jobbra-balra. Hányás és vizelet bűze terjeng a gépkocsiban.

– Hé, srácok! Kezd magához térni.

Ismerős a hang, de még nem sikerül arcot társítania hozzá, és azt sem tudja, mi történik körülötte. Ajkai kiszáradtak, és ez a szörnyű fejfájás elviselhetetlen. Próbál gondolkodni, de az agya üres, a testét is olyannak érzi, mintha egy krumpliszsák lenne.

– Na, végre. Jól ránk ijesztett. Móni, legközelebb ne hozz magaddal amatőrt!

– Nem tudtam, hogy ilyen nyuszi. Akkora szája volt a suliban, mindig a nagymenőt adta.

Szóval róla beszélnek… Ja, igen. A buli. A környék legdivatosabb szórakozóhelyére hívta a barátnője. Móni a tizenegyedikből, a szexi csaj, aki minden fiút az ujja köré tud tekerni.

– Hé, Lili, jól vagy? – rázogatja egy kéz.

A lány erőt vesz magán és kinyitja a szemét. Minden forog körülötte, a hangok messziről, nagyon messziről jutnak el hozzá. A fölé tornyosuló homályos maszatból Móni vonásai rajzolódnak ki.

– Na, végre! Jobban vagy? Te aztán igazán jól elcseszted a bulit!

– Mi történt?

– Mi történt? Halljátok, mit kérdez Miss Ártatlanság? Az történt Kisanyám, hogy majdnem ránk hoztad a zsarukat. Egyszerűen kifeküdtél a második pohár után. Először azt hittük meghaltál. Az egyik idióta pincér mentőt és rendőrt akart hívni. Alig tudtunk meglépni – azzal a fiú a vezetőülésen dühösen a kormányra csapott, majd nagyot húzott az italtartóban álló vodkásüvegből.

 Lili próbálja kivenni az arcát, de még mindig homályosan lát. Talán az a fiú az a tizenkettedikből, Viktor osztálytársa. Igen, egészen biztosan ő lesz az. Kezdenek képek beugrani: Móniéknál találkoztak, majd onnan együtt mentek discoba, Viktor, ez a srác, Kristófnak hívják, a barátnője és ő. Milyen boldogan, izgatottan indult szórakozni. Móni kölcsönadott neki egy dögös flitteres felsőt, hozzá illő miniszoknyával. Először furcsán érezte magát ezekben a göncökben, mert nem szokott ilyen kihívó, feltűnő darabokat viselni. Amikor a tükör elé állt – bár feszengett kissé –, de be kellett ismernie, hogy nagyon dögösen fest. A mélyen dekoltált szűk blúz engedni látta feszes kebleit, a tűsarkú cipőben szépen érvényesültek hosszú, vékony lábai.  A barátnője ki is sminkelte. Lili elámult mennyire kiemelte szemeit a fekete szemkontúr, a sötét szemhéjpúder és a festett pillák alatt tekintete csábítóan ragyogott. De ami a lényeg, hogy sikerült leplezni a „jó kislányos” énjét. Először életében nem eminens, lesajnált diáknak, hanem sikeres, hódító nőnek érezhette magát.  Az élénkvörös rúzst ugyan túlzásnak tartotta a lány, de Móni meggyőzte, hogy ez a csábítás elengedhetetlen kelléke. Márpedig most éppen ez volt a szándéka. Évek óta reménytelenül epekedett Viktor után. A gimi legmenőbb sráca rá sem nézett egy olyan szürke kis egérre, mint amilyen ő. Ráadásul Lili szorgalmas, kiváló tanuló, ami szintén nem tette őt népszerűvé a fiúk között. Tulajdonképpen bele is törődött a reménytelen helyzetébe, és megelégedett azzal, hogy titkon bámulta a fiút, esténként romantikus álmokat szövögetett róla, vagy a reménytelen szerelem kínjai miatt telesírta éjszakánként a párnáját. Már az általános iskolában hozzászokott, hogy a fiúk csak akkor mutattak érdeklődést iránta, ha a leckét akarták lemásolni, vagy a lemaradásuk pótlásához kértek tőle segítséget. Azután megismerkedett Mónival, aki segítséget kért tőle. Lili megírta a lány házi dolgozatát magyarból, lefordította az angol szövegeket és elkészítette számára a prezentációját biológiából. Szívesen, önzetlenül segített Móninak, nem várt érte cserébe semmit, örült, hogy egy ilyen népszerű lány árnyékában lehet. Előbb-utóbb egyre több időt töltöttek ők ketten együtt, és a beszélgetések során Lili megvallotta a titkát a barátnőjének. Móni azonnal felajánlotta a segítségét, és lépésről lépésre megtervezte Lili számára Viktor behálózásának tervét, aminek első állomása éppen ez a közös este volt.

– Elájultam? – eszmélt fel gondolataiból Lili. – Hiszen nem is ittam semmit, csak ásványvizet.

Hisztérikus röhögés tört ki a kocsiban. A hátsó ülésen, mellette Móni kétrét görnyedt a nevetéstől. Csapzott, izzadt haja a fejbőrére tapadt, sminkje monoklivá folyt szét a szeme körül.

– Ásványvizet… – fuldoklott Móni – no meg azt a kis hangulatjavítót, amit a srácok dobtak az italodba.

– Ja! Mert egyébként egész este olyan merev volt, mint egy hulla – nyerített fel valaki az anyósülésen.

Lili megismerte a hangot, Viktor az.

– Na, nem mintha utána tudtam volna kezdeni valamit is vele – a fiú úgy beszélt róla, mintha ő ott sem lenne. – Emlékeztek? Csak vigyorgott, mint egy elsőbálozó szűzlány, utána meg összehányta a klotyót.

– Ja, mennyire szerencsétlen volt – röhögött fel mellette Móni az ülésen.

A lány feje kezdett tisztulni, és az emlékek az elmúlt órákról, mint egy film kockái akadozva peregtek a szeme előtt. Kezdetben minden ígéretesen indult. Viktor közelében Lili szíve őrülten kalapált, torka kiszáradt, arca kipirult, és próbált belefolyni a beszélgetésükbe, de csak hebegett-habogott. A többiek olyan témákról beszéltek, amikről Lilinek fogalma sem volt. A fiú most is szédületesen nézett ki a fehér szűk ingben és a koptatott farmernadrágban, amin vízszintes hasítékok voltak a térdén és a fenekén. A buli elején együtt, így négyen táncoltak, majd következett egy lassú, érzelmes szám. A fiú magához vonta Lilit, kezével a fenekét markolászta és a nyakába lihegett. Egyáltalán nem volt olyan kellemes pihe-puha rózsaszín érintés, mint ahogyan Lili az álmaiban elképzelte. Kifejezetten kellemetlen és tolakodó volt Lili számára a fiú viselkedése, így alig várta a tánc végét, hogy leülhessen az asztalukhoz. Viktor követte is a lányt és egy pohár ásványvizet vitt neki. Lili agya lázasan pörgött, hogy beszélgetést kezdeményezzen a fiúval, de zavarában semmi sem jutott eszébe, másrészt a rettenetesen lármában úgysem hallották volna meg egymás szavát.  Viktor láthatóan így is jól érezte magát. Cigarettára gyújtott, a másik kezét partnere combján járatta, miközben az előtte elvonuló lányokat mustrálta. Lili, csak szorongatta a poharat a kezében és iszogatott. Néhány perc múlva elkezdett szédülni, forgott körülötte a világ. Viktor készségesen felajánlotta, hogy kikíséri a mosdóba, de nem állt meg az ajtóban. Belökte a lányt egy fülkébe, magukra zárta az ajtót, és durván nekiesett. Megpróbálta letépni róla a blúzt, másik kezével a mocskos falhoz szögezte a lányt, térdével próbálta szétfeszíteni a lábait. Lili még csak kiáltani sem tudott, mert Viktor a szájára tapadt. A lányt undorral töltötte el a fiú alkohol és cigiszagú lehelete. Egész testével a lányra nehezedett és közben kajánul a fülébe súgta „Ezt akartad, nem? Erről fantáziáltál a rózsaszín szobácskádban, ugye?  Mindannyian ezt akarjátok! Akkor, élvezd ki, hogy megkaphatsz!” Lili próbált kiszabadulni a satuszerű szorításból, el akart szaladni a fiú elől, ki innen a bűzös helyiségből, de erős rosszullét fogta el…

– Hé, Móni! Maradt még nálad anyag? – szólt hátra Kristóf az első ülésről, visszazökkentve Lilit a valóságba.

A barátnője a táskájából dohányfélét és cigarettapapírt húzott elő. Rutinos mozdulatokkal, gyorsan sodorta a spanglit, alaposan benyálazta a joint végét, majd meggyújtotta. Nagyot szívott a cigarettából, élvezettel, fejét hátrahajtotta az ülésre, a füstöt hosszan a tüdejében tartotta. Amikor kifújta, köhécselt, majd tovább vihogott. Égett avar, vagy inkább ázott széna szaga terjengett az autóban. Lilit erős émelygés fogta el ettől az idegen illattól.

– Adj egy slukkot! – nyúlt hátra Viktor a cigiért.

Körbe-körbe adták ők hárman a füstölnivalót, a hangulat egyre forróbb és hisztérikusabb lett. Kristóf tövig nyomta a gázpedált, így száguldoztak az országúton. Szerencsére gyér volt a forgalom, alig jött szembe jármű, ha mégis, akkor Kristóf átment a másik sávba, és csak az utolsó pillanatban kapta el a kormányt, mikor a szembejövő autó vezetője már rémületében dudált és villogott. A kanyarokban alig tudta az úttesten tartani a járművet. Ide-oda vágódtak a lányok hátul az ülésen. Az út mentén elsuhanó kandeláberek egy-egy pillanatra megvilágították az utasteret. A visszapillantóban felvillant Kristóf sátánivá torzult arca, tág pupillái. Viktor a sokadik füves cigitől és az alkoholtól eltompult, csak mereven bámult előre, néha felkacagott. Móni még mindig feldobódva őrjöngött, azzal szórakozott, hogy  a tenyerével Kristóf szemét hátulról befogta, így a fiatalember másodpercekig vakon vezetette az autót.

Lili egyszeriben kijózanodott, tudta, hogy az elszabadult őrületet meg kell állítania.

– Mindannyian megbolondultatok? Lassíts, Kristóf, kérlek! – kiáltotta.

A robogó autó utasai nem vettek tudomást Liliről.

Hirtelen nagyot fékezett a sofőr, csak éles kormányrántással tudta kikerülni azt a tartálykocsit, aminek nem adta meg az elsőbbséget.

– Huhú, láttátok a pasi arcát? Szinte kidülledtek a szemei a rémülettől! Szerintem össze is csinálta magát – röhögött Kristóf a kormánynál.

Lili bekapcsolta a biztonsági övet.

A gépkocsijuk reflektora megvilágította az úttestet. Középen, a szaggatott fehér záróvonal folyamatos csíkként futott Lili szeme előtt, mint egy végtelen kígyó úgy kanyargott előttük. Majd valami megvillant az úttesten, talán egy fényes szempár, egy tarka elsuhanó folt, és hangos koppanás hallatszott. Lili gyorsan megfordult, kinézett a hátsó szélvédőn. A kicsiny test hármat bucskázott még az aszfalton mielőtt kiterült.

– Álljatok meg azonnal! Elgázoltunk egy cicát!

– Apám, ez jól elszállt! – kacagott Móni.

– A francba! Remélem nem barmolta össze az autót, az öregem megöl, ha csak egy karcolás is esik a járgányon – mérgelődött Kristóf.

– Új állatfajt fedeztünk fel, Srácok: a repülő macska! – fuldoklott a nevetéstől Viktor.

– Ti vagytok az állatok! Álljatok már meg! Fejezzétek be, ki akarok szállni – ordította Lili.

– Nyugi van! Fejezd már be a hisztit, vagy mindjárt helyre teszlek – térdelt fel Viktor az első ülésre, és hátrafordult, kezét Lilire emelte, de az utolsó pillanatban megállt a tenyere a levegőben és visszaült a helyére. Lili pár pillanatig farkasszemet nézett Viktorral, nem félt, hogy megüti a fiú, az sem fájt volna jobban, mint amit eddig tett vele.

– Ha nem szállhatok ki az autóból, kiugrom – mondta a lány ijesztően halkan és kinyitotta a robogó Audi ajtaját.

– Állj meg Kristóf – szólt Viktor – a végén még tényleg kiugrik ez a kis hülye. Nem ér annyit, hogy bajunk legyen belőle. Menjen, ahova akar!

A fekete autó csikorgó fékkel megállt.

– Sziasztok – köszönt el a társaságtól csendesen Lili.

Választ nem kapott, becsapta maga mögött az ajtót és elindult az országút mentén.

– Hé, itt maradt a tatyód – kiáltott ki a kocsiból Móni és a nyitott ablakon keresztül kihajította a lány táskáját az úttestre, majd elhajtottak.

Csend és sötétség ölelte körül Lilit. A lány reszketett, de nem félt, lassan kezdett megnyugodni. A táskájából előkereste a mobilját. Betört a készülék képernyője, de világítani tudott vele. A kijelző órája két óra tíz percet mutatott. Lili kipróbálta működik-e a telefon. Használható volt, de nem hívta a szüleit. Egyedül kell kimásznia a bajból. A szülei bíztak benne – mint mindig, hiszen eddig sohasem okozott nekik csalódást –, ezért is egyeztek bele, hogy elmenjen szórakozni. Pedig Lili most először életében hazudott. Nem mondta el a teljes igazságot. Az édesanyja persze érezte, hogy nem mond igazat. Amikor elbúcsúztak, Lili látta az aggodalmat az anyja tekintetében, de már nem visszakozhatott.  

– Jaj, anya, kérlek, bocsáss meg – suttogta most egyedül az éjszakában.

Miután szeme hozzászokott a sötétséghez, körülnézett. A holdfénynél látni vélte, hogy jobbra kis erdő, balra, az úttest másik oldalán szántóföld terül el. Néhány száz méterre sárga fény pislákolt, megismerte, hogy ezek egy benzinkút fényei, ahol az anyja is tankolni szokott, nem messzire a város határától. Elindult a világosság irányába. Kicsit még kába volt, a feje és a lelke pedig üres. A tücskök ciripeltek a kora nyári éjszakában, a mellette elterülő erdőben egy fülemüle énekelt. Más helyzetben élvezte volna ezt a romantikus miliőt, a varázslatos éjszakát. Lili levetette a tűsarkú cipőt, mezítláb baktatott a meleg aszfalton. A néptelen országúton gyalogolva hamarosan elérte a benzinkutat.

Benyitott az épületbe. A kasszánál egy kövér, borostás képű férfi bóbiskolt, csak az ajtónyílást jelző csilingelésre riadt fel. Bizalmatlanul nézett az üzlethelyiségbe lépő lányra.

– Jó estét kívánok! Elkérhetném a mosdó kulcsát?

A férfi vonakodva ugyan, de leakasztotta a szögről a kulcscsomót.

Lili belépett az ammóniaszagú, mocskos mellékhelyiségbe. Megtorpant, amikor szembesült a megfakult tükörből visszanéző arccal. Mintha kísértetet látna. Egy ijesztően sápadt, karikás szemű vézna arc nézett vissza rá. A fekete szemhéjtus és a szemfesték szétfolyt az arcán. Szeme fehérje vörös volt a kitágult vérerektől.

Ki vagy te? – kérdezte hangosan a tükörképétől és öklével belevágott a tükörbe, ami átlósan végigrepedt, középen apró darabokra tört. A pici üvegcserepek egyenként tükrözték vissza az elmaszatolódott, fakó arcot. Öklét felsértették az szilánkok, mint egy nyíló rózsa, olyan lett a keze a vágásokból fakadó vérző sebektől. Jól esett a fizikai fájdalom, vezeklés volt ez, ami tompította Lili lelki gyötrelmeit. A lány sírva fakadt, sokáig hangosan zokogott, felhúzott térdekkel, magzati pózban kuporgott a szennyes padlón, mint egy nyüszítő kis állat. Kellett néhány perc, hogy összeszedje magát. Megnyitotta a csapot és fejét betette a mosdókagylóba. Sokáig folyatta arcára, nyakára a hideg vizet.  Talált egy szappandarabot, azzal dörzsölte a karjait, mosta le szeméről a szétkenődött festéket. Hiába sikálta magát, a mocsok rátapadt, beleivódott sápadt bőrébe. Megtörülközött  és kilépett a mosdóból. Miközben csukta be az ajtót, a válla fölött visszanézett, pillantása megint találkozott a tükörképével. Egy sápadt, fáradt, ijedt kislány nézett vissza rá.

– Köszönöm – nyújtotta át a kulcsot a kutasnak. Kotorászott a táskájában, és egy ezrest nyújtott át a férfinak. – Ezt a tükörre adom.

– Jól vagy? Hívjak segítséget? – kérdezte megenyhülve a benzinkutas.

– Köszönöm, nem. Most már minden rendben lesz – mosolygott erőtlenül.

Lili kilépett az illatos éjszakába és folytatta az utat hazafelé.

– Jaj, Anya! Bárcsak már otthon lennék!  – sóhajtott halkan.

Amint fogytak a méterek a lába alatt a biztonságos otthon felé vezető úton, egyre erősebbnek és frissebbnek érezte magát.

Felnézett, és előtte a messzeségben az éjszaka koromfekete vásznát sárga és vörös sugarak festették meg. Máris pirkad – gondolta – és a reggel véget vet a borzalmaknak.

Amikor néhány perc múlva meghallotta a szirénázó tűzoltó- és mentőautókat, azonnal megértette, hogy nem Auróra ébredezik.  Messze még a reggel és következő nap már csak számára nyújthat új esélyt…